fbpx

14 lépés amit azonnal meg kell tenned, ha eltűnt a weboldal készítő (Az első 7 nélkül elbukhat a teljes projekted)

Az utóbbi időben több új ügyféllel kezdtem együtt dolgozni, akiknél az alapozó interjú során hamar kiderült miért is kerestek meg. Egyszerűen eltűnt a weboldal készítő vagy a marketing kivitelezőjük, projekt közben. De nem egyszerű 1-2 napos kimaradásról beszélünk. Kőkemény egy hetes rádiócsendek, halad a dolog csak épp látszatja nincs, vagy ha készül is valami, az se épp úgy, mint ahogy megbeszélték.

Kellemetlen.

A pénzt természetesen kifizették, a projekt viszont áll, meg természetesen benne a befektetés amit a jóhiszemű kisvállalkozásunk tulaja megelőlegezett.

Őszintén, először kétkedve fogadtam a dolgot, hát ilyen nincs, ezt nem lehet megcsinálni, gondolhatnád.. De amint a harmadik embertől csengtek vissza sorra ezek a mondatok, gyorsan átértékeltem a véleményemet.

 

  • “Nem hiszed el, de egyszerűen nem tudom elérni a weboldalast.”
  • “Azt mondja készül a munka, dolgozik a háttérben. Na de két hónap az két hónap..”
  • “Kampány közben egyszerűen csak eltűnt. Majd 5 nap múlva írt egy e-mailt, hogy mi a helyzet? El tudod képzelni?”
  • “Három e-mailt írtam, semmi. Hívtam, semmi. Majd az egyik barátja mondta, hogy dolgozik épp a háttérben. De akkor miért nem Nekem szólt?
  • “Oké, hogy megy az építés, de akkor miért nem látom? Csomó pénzt fizettem ki érte”

 

Ismerős? Akkor van egy rossz hírem. Benne van a pakliban, hogy sosem indul el az új, csili-vilinek ígért oldalad.

A következő cikkben azt fogom bemutatni, hogyan kezeld, ha ez előfordul veled hogy eltűnik a weboldal készítőd illetve hogy előzheted meg a problémát (és a több órányi fejfájást).

Vágjunk is bele.

Miért komoly probléma ha eltűnik a weboldal készítő?

A weboldalad hiánya miatt pénzt veszítesz

Weboldalt leginkább vállalkozások készítenek, vagy olyan magánszemélyek akik üzleti céllal szeretnének jelen lenni az online térben.

Üzleti cél = Bevételszerzés

Te azért bíztál meg egy szakembert a munkára, hogy az ismereteit felhasználva elkészítse a weboldalt amiben megegyeztetek. A weboldaladon keresztül szeretnéd értékesíteni a szolgáltatásaidat vagy termékeidet, ergo bevétel növekedést vársz a projekttől.

Így magától értetődik, hogy minden egyes weboldalad nélkül töltött nappal pénzt veszítesz.

A kifizetett pénzed forgathatnád, ehelyett parkol a beruházásban

A weboldal készítési folyamatok legtöbbször előleg, vagy akár a teljes összeg befizetésével járnak. A weboldaladra kifizetett összeg a munka végéig természetesen a kiviteleződnél parkol. A befizetett pénzt használhatnád rengeteg más dologra, termékfejlesztésre, hirdetési anyag készítésre vagy szimplán az üzletmeneted támogatására.

Tulajdonképpen plusz pénzt termelhetnél a vállalkozásodnak, míg készül a projekted. Ez teljesen oké egy-másfél hónapig míg egy alap weboldanak el kell készülnie.

De mi van akkor ha a projekt 3-4 hónapra is elhúzódik? A kifizetett pénzed parkol a beruházásban és csak jóval később tudod meg, milyen megtérülése lesz a dolognak.

Rengeteg ideget fogsz nyelni, míg végre lezárul a közös munka

Talán ez a legfájóbb pont az összes közül.

Kevés technikai ismerettel megbíztál valakit aki elhitette veled, hogy ő fogja feltalálni Neked a spanyol viaszt. Ittad a szavait a kezdeti beszélgetéseken, ámuldozva nézted a terveket amiket együtt megalkottatok. Majd egyszer csak cut..

Rádiócsend. Tücsök ciripelés.

És akkor jönnek a jól ismert kérdések. Vajon meglépett a pénzemmel? Mi lesz így az oldalammal? Kérjek meg valaki mást? De már kifizettem a munkát. Írjak neki ötödjére is? Most mi történik tulajdonképpen?

Álmatlan forgolódás és malmozás, kiszolgáltatva a kiviteleződnek. Nem tuti.

A vállalkozásodban Te vagy a legértékesebb eszköz, ha nem tudsz a vállalkozásépítésre koncentrálni emiatt annak negatív anyagi következményei lesznek. Ergo sokba fog kerülni hogy kontárt bíztál meg.

A probléma viszont az, hogy ezt előre nem tudhatod. Feligyelhetsz viszont a jelekre, amikből viszonylag hamar elejét veheted az ilyen problémáknak.

Milyen kezdeti jelei lesznek, mielőtt eltűnik a weboldal készítőd?

Először is. Nem minden esetben kell az ördögöt a falra festeni. Az eltűnés adódhat személyes problémákból, leterheltségből de szimpla figyelmetlenségből is (elkeveredett e-mailek, én is jártam már így)

Vannak viszont bizonyos jelek, amik szinte minden esetben megmutatkoznak.

  1. Kommunikációs hiányosságok: Ha a weboldalkészítő egyre nehezebben elérhető, nem válaszol az e-mailekre, üzenetekre vagy hívásokra, vagy ha a válaszok egyre tömörebbek és kevésbé informatívak, akkor kezdhetsz aggódni. Ez a leheletnyi távolodás (amit egyébként egyértelműen meg fogsz érezni, nem gondolod rosszul) utalhat arra, hogy emberünk elkezdett lassan kivonulni a képből.
  2. Határidők elmulasztása: Mindenki elmulaszthat egy-egy határidőt, de ha ez rendszeressé válik, vagy ha indoklás nélkül történik, ez arra utalhat, hogy a weboldalkészítő nem képes megfelelően kezelni a projekt kivitelezését. Ügyelj viszont arra, hogyha nem volt konkrétan körülhatárolva a projekt menete a munka kezdetén, a kivitelezés kicsit hasraütésszerűen fog történni és nem tudsz majd panasszal élni ez ellen.
  3. Változások a munkaminőségben: Ha a kezdeti tervek és vázlatok magas színvonalúak voltak, de az újabb munkák már nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, ez arra utalhat, hogy a weboldalkészítő elvesztette az érdeklődését a projekted iránt, netán túlterhelt. Hogy veheted észre a minőségi változásokat? Szimplán csak hasonlítsd össze a kezdeti tervet és azt, hol tartotok most. Szembe fog tűnni az eltérés.
  4. Kifogások és indoklások: “Holnapra van beütemezve”. “Közbejött valami”. “Megy a munka a háttérben, ne aggódj”. “Dolgozunk de ez összetettebb projekt, több idő kell rá”. Ha ilyeneket hallasz esélyes, hogy a projekted nem a megfelelő mederben halad. Ha a weboldalkészítőd rendszeresen kifogásokkal áll elő a késések vagy a munka minőségével kapcsolatban, és ezek az indoklások gyakran változnak vagy nem tűnnek hitelesnek, akkor kezdheted vakarni a fejed.
  5. Előleg vagy további fizetések sürgetése: Ez már a rosszabbik eset, remélhetőleg nem juttok majd el ide. Ha a weboldalkészítőd indokolatlanul sürgetni kezdi az előleg vagy a projekt további részleteinek fizetését, azt mindíg red flagként kezeld. Ha nincs elegendő előrehaladás, nincs alapja ezek bekérésére (kivéve ha rögzítve lett ez a szerződésben ;))
  6. Projektirányítási problémák: Ha nem látod egyértelműen mi történik a projekteddel, az lehet szintén egy veszélyzóna. A probléma főleg az, hogy te, mint a saját vállalkozásod szakértője valószínűleg kevés ismerettel rendelkezel arról, hogy is kellene egy weboldal készítésnek zajlania. Ebből a pozícióból igazán könnyű ködösíteni és sajnos nehéz is kivédeni, de legyen intő jel ha emberünk tárhely építésről beszél, mikor már az átadásnál kellene tartania.

Minél több ilyen jelre figyelsz fel, annál biztosabb lehetsz benne, hogy a projekted nem készül majd el időben vagy egyáltalán végbe sem megy. De nézzük is, hogy miket tehetsz hogy ez ne is fordulhasson elő?

Megelőzés: Mit tehetsz hogy megelőzd, hogy eltűnjön a weboldal készítőd?

Ha benne vagy már egy projektben, akkor igen nehéz visszakormányozni a süllyedő hajót.

Szokták mondani, hogy eső után köpönyeg, ez ebben az esetben is igaz lehet. Ami fontos.. nem szabad hagynod, hogy úgy nyúljon a dolog mint a rétestészta. Lépned kell de gyorsan és visszaterelni a munkát a normál medrébe.

A megoldás a határok meghúzása lesz, ám ezt csak a kezdetektől tudod megtenni. Ha viszont az együttműködésed elején vagy és nem vagy biztos a részletekben érdemes újra tárgyalnod a kétséges pontokat.

Lehetséges megoldások a megelőzésre:

  1. First of all. Törekedj kompromisszumra és légy megértő
    • Oké, te vagy az ügyfél, tiszta, pénzt fizettél a munkáért aminek a tökéletes elvégzését várod. Viszont ha túl keményen lépsz fel az Neked fog fájni a legjobban. Vagy a pénzedet bukod, vagy rengeteg idődet. Légy tekintettel a másik fél indokaira is, próbálj megértőbb lenni és olyan megoldást keresni, ami mindenkinek rendben lehet. Így talán be tudjátok fejezni a projektet
  2. Mielőtt belekezdesz a kiviteleződ “zaklatásába”
      • Bizonyosodj meg róla, hogy Te minden szükséges anyagot átadtál amire szüksége volt. Lehet Te rá vársz, miközben nálad a labda. Számtalanszor találkoztam én is azzal az esettel, hogy az ügyfél tűkön ült az oldal kivitelezését illetően, csak épp az utolsó elküldött e-mail felett siklott el, ami a továbbhaladáshoz kellene.
  3. Egy őszinte beszélgetés gyakran aranyat ér – üssetek be egy meetinget
    • Valószínűleg rengeteg órát égettél el addigra az egyeztetésekkel, meetingekkel és sokat idegeskedtél a kommunikáció hiánya miatt. A kivitelező pedig rágja a körmét az elmaradások miatt. Hasznos lehet kiteríteni a lapokat és őszintén elmondani az aggályaidat. Ekkor a kivitelező érezni fogja a probléma súlyát, Te pedig lehetőséget adsz neki arra, hogy “jóvátegye” a dolgot. Kérdezd meg van-e olyan probléma ami gátolja az előrehaladást, hogy megértsd mi az ami miatt csúszik a projekted.
  4. Kérj egy konkrét kivitelezési tervet a fennmaradó időre
    • Határidőkkel, a produktummal, tudd meg részletesen milyen időpontra, mi fog elkészülni. Ez egyrészt ad majd egy nyugalmat Neked, másrészt pedig egy konkrét lépési tervet a kivitelezőnek (és némi nyomást is, ami drámai módon tudja meggyorsítani a munkát, trust me 😉 ) Itt visszautalhatsz még a szerződésetekre is (ugye kötöttél?) és az abban szereplő méföldkövekre.
  5. Egyezzetek meg a kommunikáció módjában
    • A legnagyobb probléma a projekteknél a megfelelő kommunikáció hiánya. A felek leginkább akkor kezdenek aggodalmaskodni, ha nem látják mi is történik a háttérben. Beszéljétek át a kiviteleződdel, milyen gyakorisággal beszéltek, milyen formában (e-mail, telefonos hívás, üzenet). Mindenkinek vannak preferenciái, így van lehetőségetek olyan módot találni ami mindenkinek megfelelő lehet.
  6. Kösd teljesítményekhez a további kifizetéseket
    • Csak akkor fizess ha megvan amit ígértek. Balga dolog feltételezned, ha jóhiszeműen jársz el majd a másik fél is hajlandó lesz erre. Sajnos manapság az adott szó villámgyorsan elszáll, professzionális kapcsolatok esetén még inkább. Ügyelj arra, hogy a kifizetés annak megfelelően történjen, ahogy épp a projekted áll.

Vészforgatókönyv: Mit tegyél meg azonnal, ha úgy érzed, lassan eltűnik a weboldal készítőd?

7. Kezdj el utánanézni a lehetőségeidnek

Ezt a pontot helyeztem előre, tudatosan.

Ha ilyen státuszba jutott a projekted, akkor nagy az esély rá, hogy nem fog szépen végződni. Míg lezárul a folyamat, újabb hónapokat fogsz veszteni, a vélt bevételed ami életben tartaná a vállalkozásodat egyre távolabb fog tőled kerülni.

Érdemes már ilyenkor utána nézni a lehetséges alternatíváknak a projekt befejezésére vagy egy új weboldalkészítőt felkutatni.

Készíts egy tervet arra az esetre, ha váltanod kellene, beleértve a költségvetést, az időkeretet és a projekt átadásának folyamatát. Ez egyrészt adni fog számodra egy nyugalmat, tudván hogy nem ment kárba teljesen az eddigi munkád, másrészt pedig hamarabb kezdeheted el a bevétel termelést (ha esetleg más szolgáltatóval is) de megépül az új oldalad.

8. Kérd el a meglévő oldalhoz tartozó belépéseket

Rendezd és gyűjtsd össze az összes eddigi e-mailt, üzenetet, szerződést, és projekt dokumentációt. Ez segít Neked is áttekinteni a projekt állapotát, és bizonyítékul szolgálhat, ha jogi lépéseket kell tenned.

9. Próbálj meg közvetlenül kapcsolatba lépni a kivitelezővel- még egyszer

Alkalmazd az 5 lépéses technikámat – Üzenet, üzenet, emoji, sms, hívás, pár nap múlva újra hívás – én is ezt használom az új leadek megkeresésénél. Első körben küldj egy üzenetet e-mailben, a megszokott módon, amelyben kifejezed aggodalmadat a projekt állapota és a kommunikáció hiánya miatt. Legyél őszinte, de maradj professzionális és konstruktív.

Ha nem kapsz választ mehet még egy üzenet, amivel visszautalsz az előző leveledre. Ha ez sem jár sikerrel, szimplán csak küldj egy emojit, vagy bármi olyan figurát, ami nem kerül sok energiádba, de a másik fél felkapja rá a fejét.

Ha ez sem vezetett eredményre írj egy SMS-t, majd hívd fel emberünket. A mai világban esélytelen, hogy ennyi pingelésre valaki ne jelentkezzen, így nem gondolod rosszul, ha nincs visszajelzés az valószínűleg rosszat jelent.

10. Kérd el a meglévő oldalhoz tartozó belépéseket

Győződj meg róla, hogy van hozzáférésed a webhostinghoz, domain regisztrációhoz és minden más releváns szolgáltatáshoz. Ha nincs, próbáld meg mihamarabb megszerezni ezeket az információkat a weboldalkészítőtől vagy közvetlenül a szolgáltatóktól.

Benne van a pakliban, hogy nem szívesen adja majd ki a hozzáféréseket (kiderülhet, hogy nem áll úgy még a projekt, mint amit már pár hete belengetett) és lehet olyan indok is, hogy “összeomolhat az oldal” ha valamit elállítasz rajta.

Nem kell kétségbe esned, biztosítsd arról, hogy nem szeretnél belepiszkálni az oldalba és nem állítasz majd át semmit, szimplán csak szeretnél hozzáférést a már elkészült munkához, hogy nyugodtabban alhass.

11. Készíts biztonsági mentést a weboldalról

Amint lehet kérj meg egy hozzáértőt és menekítsétek ki az oldalt, vagy a jelenlegi állapotát. Készítsetek teljes biztonsági mentést a weboldalról és minden kapcsolódó adatról. Ez segít megőrizni a munkát, ha szolgáltatót kell váltanod vagy ha a weboldalkészítő végleg eltűnik.

Ha értesz valamennyire a WordPress kezeléshez, az All-in-One WP migration bővítménnyel a teljes oldalt lementheted, amit a későbbi fejlesztőd tud majd használni.

12. Vizsgáld meg a szerződést

Nézd át a weboldalkészítővel kötött szerződést, hogy megértsd a jogaidat és kötelezettségeidet. Keress azokat a záradékokat, amelyek szabályozzák a kommunikáció hiányát, a projekt késedelmét, vagy a szerződés felbontásának feltételeit. Ha a szerződésetek jól körülhatárolt és Téged is véd itt tudsz még fogást találni a kiviteleződön (ezért is kiemelten fontos, hogy alaposan átnézd a papírokat, mielőtt elindultok)

13. Kérj jogi tanácsot

Amennyiben a helyzet nem oldódik meg, és jelentős összegekről vagy fontos projektekről van szó, fontolóra veheted, hogy jogi tanácsot kérsz. Egy ügyvéd segíthet megérteni a lehetőségeidet és tanácsot adhat a további lépésekkel kapcsolatban.

Én is jártam így korábban, egy alapos, jogi konzultációval kiderítettük, hogy lenne érdemes tovább haladni és sikerült közös megegyezésre jutnom a kivitelezővel. Nekem Dávidék segítettek jogi tanácsadással, keresd bátran őket.

14. Let it go..

Amennyiben alacsony költségű a projekt, mondjuk pár százezer forint, mérlegeld hogy megéri-e jogi tanácsadásba, vagy esetleges ügyvédi utánkövetésbe invesztálnod.

Minden egyes üzenetváltással ugyanis pénzt fogsz égetni, minden újabb konzultációval tízezer forintok csúsznak ki a zsebedből és a fejfájás, bosszantó állapot hónapokig húzódhat még. És természetesen ez nem garancia arra, hogy viszonlátod valaha is a pénzedet a csörte végén.

Tapasztalatom szerint néha hasznosabb nyelni egyet és leírni a projektet “elsüllyedt” költségként és levonni a tanulságokat.

Továbblépés: Mire figyelj mikor kiválasztod az új weboldal készítőd?

Az előző projekted után, néhány mély sebbel és értékes tapasztalokkal felvértezve belevághatsz az új weboldal készítőd felkutatásába. Valószínűleg már sejted, mire kell majd figyelned az új szakember kiválasztásánál, de ha végigmész a következő pontokon biztosan nem fogsz majd mellé.

Kezdd egy alapos kiválasztási folyamattal

Ha nem áldozol elég időt arra, hogy körültekintően válaszd ki az új kiviteleződet, nagy eséllyel futsz bele ismét kóklerekbe. Az itt megspórolt időd később bosszulja majd meg magát és valószínű nem akarsz azon a folyamaton végig menni, amit egyszer már átéltél

  • Végezz háttérkutatást
    • Kérj referenciákat és nézd meg a weboldalkészítő korábbi munkáit. Látogass el azokra a weboldalakra, amelyeket korábban készítettek, és szükség esetén vedd fel a kapcsolatot korábbi ügyfelekkel.Amiket keresned kell a korábbi munkák esetén:
      • Igényes, modern design – utalva arra, hogy tartják a lépést a mai trendekkel
      • Egyértelmű, átlátható oldalak – UX szempontokat figyelembe véve. Nézd meg milyen a felhasználói élmény
      • Gyors betöltés, hibamentes felületek – ami azt mutatja, nem csak a felszín, de a háttérfolyamatok is rendbe vannak
  • Ellenőrizd a vállalkozás hírnevét
    • Keresd meg az online véleményeket és értékeléseket. Ellenőrizd a weboldalon található értékeléseket, minél több van belőlük, annál nagyobb biztonságban lehetsz.
    • Ellenőrizd ezen kívül a Google vagy a Social media értékeléseket is, hisz ezek valós személyektől származnak. Minél hosszabbak és minőségibbek az értékelések, annál nagyobb eséllyel voltak elégedettek az előző ügyfelek.
  • Kerüld a családtagokat, ismerős ismerősét
    • Sokan futnak bele abba a hibába, hogy valamilyen ismerőssel kezdenek dolgozni, ahelyett hogy inkább körülnéznének a piacon. A barátok által végzett, nagyon jutányos vagy barter jellegű munkák nagyobb eséllyel vezetnek zsákutcába, mintha egy professzionális céget bíznál meg, konkrét szabályrendszerrel.
    • Ha mégis úgy döntesz, hogy a “földiddel” végezteted a munkát, mindenképp ellenőrizd a referenciáit és bizonyosodj meg arról hogy képesek végig csinálni a projektedet
  • Kerüld az olcsó Jánosokat
    • olcsó húsnak, híg a leve, szokták mondani és kifejezetten igaz ez a weboldal készítésre is. Az olcsóság utalhat arra, hogy a weboldal készítő kevés tapasztalattal rendelkezik, nincs tisztában a szolgáltatása értékével, vagy azzal, mekkora is a projekt, amit véghez kell vinnie. Egy munkájára igényes szakember meg fogja kérni az árát, hisz valószínűleg nem Te leszel az első aki sorban áll nála. Viszont ez az emelt ár tudja biztosítani azt, hogy a munkád a megbeszéltek szerint, időre elkészüljön.
  • Keress esettanulmányokat az oldalon

Figyeld meg az árajánlatadás minőségét

Ha végére értél az előző kiválasztási folyamatnak jelentős mértékben csökkentetted a kockázataidat. A következő fázisban lehetőséged lesz kicsit jobban megismerni a szolgáltatót, azt, hogy milyen stílusban kommunikál, mennyire igényes az általa kiadott anyagokra.

A következőket keresd az ajánlatadási folyamat során:

  • Online, alapozó beszélgetés
    • Azok a kivitelezők, akik fordítanak időt arra, hogy felvegyék veled a kapcsolatot, nagy eséllyel nem csak egy tömegterméket akarnak Neked eladni. Szeretnék megismerni a projektedet, megérteni mire van szükséged leginkább és ennek megfelelően kínálni Neked megoldást.
      • Amit figyelj a beszélgetések közben:
        • Vajon meg akarja-e tudni mi is a miérted, hogy épül fel a projekted, vagy csak sablon megoldást kínál
        • Benne fog-e élni a kivitelezésben vagy csak összedobja – mennyire részletekbe menő a kérdéssora, mennyire ügyel az apróságokra – Összetettebb projektek esetén, rengeteg apróságra kell figyelni, így nem lehet ajánlatot adnia egy fél órás, villám konzultációt követően
        • Helyszínen ad ajánlatot, vagy időt kér az összeállításra – A fentieknek megfelelően egy jó szakembernek időt kell arra fordítania, hogy átgondolja mennyi idejébe és erőforrásába fog kerülni a projekted kivitelezése. Óvakodj azoktól a kivitelezőktől akik hasraütésszerűen adnak Neked árat
  • Igényesen összeállított árajánlat
    • Egy Wordben összedobott valamit fogsz kapni, esetleg telefonon átadott ajánlatot – Ebből következtethetsz a készülő munka minőségére is. Ha úgy látod a kiadott árajánlat nem igényes, esetleg nem személyesen a Te projektedről szól gyanakodhatsz arra, hogy Te vagy a sokadik a sorban és a kivitelezésed hiányos lesz
  • Fizetések ütemezése
    • Előleget vagy teljes összeget kér a kivitelező? Biztosít-e különböző fizetési konstrukciókat, esetleg részlet fizetést, vagy azonnal a pénzénél akar lenni? A hirtelen, magas összeg bekérése utalhat a kivitelezőnél likviditási problémákra. A nagyobb cégeknél nem számít pár százezer forintos kilengés a cash flow szempontjából és Te is nyugodtabban alhatsz hogy nem ment rá a gatyád a kivitelezésre, miközben el sem indult még a projekted.
  • Garanciák
    • Nem sokan alkalmazzák, de csillanjon fel a szemed, ha hasonlót látsz egy árajánlatban. A garanciák arra hivatottak, hogy Téged is védjenek a munka során. Ha a kivitelező fordít időt és figyelmet arra, hogy a Te érdekeidet is figyelembe vegye az jó jel lehet a közös munkátok során.
  • Projekt ütemezés
    • látnod kell milyen részekből épül fel a weboldal kivitelezés, még mielőtt megkötöd a szerződést. Ha egy árajánlat adás során utalnak a kivitelezés ütemezésére az jelentheti azt, hogy a kivitelező tisztában van a kapacitásaival és a képességeivel. Az előre felvázolt projekt ütemezés drámaian javíthatja a megvalósulás valószínűségét, Neked pedig nyugodt álmot biztosít.

Ellenőrizd a weboldal készítés szerződést

Alapos kiválasztást végeztél, kaptál is egy kiemelkedő árajánlatot. Van viszont még egy utolsó pont, amit ellenőrizned kell mielőtt belekezdetek a munkába. A szerződés lesz a megállapodásotok, ami mindkét fél felelősségét és kötelességeit szabályozza.

Ha a következő pontokra találsz utalást benne, akkor nyugodt lehetsz a projekted jó kezekben van.

  • Pontos, a korábbi megegyezésnek megfelelő összeg meghatározás
  • Kifizetések ütemének lefektetése
  • A projekt kivitelezésének ütemezése – mérföldkövekkel
  • Kötbér kikötése, mindkét oldalról – esetedben az anyagokhoz, számla fizetésekhez kötött, a kivitelező esetén a munka megfelelő véghezviteléhez
  • Kommunikáció menete és preferált kommunikációs csatornák
  • A lehetséges módosítás kérések – Mi történik akkor ha menet közben változtatnál az elképzeléseiden
  • Idő közi meetingek rendszeressége
  • Konkrét elvégzendő feladatok – jellemzően egy csatolt munkalap formájában
  • Projekt kiterjedés változása – mi történik akkor, ha változik a projekt hossza

Dőlj hátra és figyeld ahogy felépül az oldalad

Ha mindent jól csináltál eddig, akkor gratulálok, nagy valószínűséggel megtaláltad az ideális partnert aki kellő körültekintéssel húzza majd fel a weboldaladat.

A szerződés által védve vagy Te is és a kiviteleződ is, így nincs más dolgod csak átadni a weboldal készítődnek a kért dolgokat és hátradőlni, majd figyelni, ahogy felépül a weboldalad.

Bízom benne, hogy sikerült néhány hasznos infót kiemelned ebből a cikkből, megmenteni a pengeélen táncoló projektedet esetleg lezárni egy kínos együttműködést.

Ha pedig épp a kivitelező kereső fázisban lennél, szívesen állunk a rendelkezésedre weboldal készítési szolgáltatásunkkal. (Zárójelben megjegyezném, nagy öngólt lőnénk azzal, ha a fent leírt dolgokat nem így csinálnánk, így bizton állíthatom, jó helyen lesz nálunk a projekted 🙂 )

Kérj ajánlatot ezen a linken , foglalj időpontot egy 30 perces ingyenes konzultációra vagy ha hasznos volt a cikk oszd meg hogy másokhoz is eljusson ?

Hasznos volt a cikk? Oszd meg másokkal is!

Facebook
LinkedIn

Neked mi a véleményed? Írd meg nekünk!

Rólunk

improwww marketing logó digitális marketing ügynökség

Digitális marketing ügynökségünkkel kis- és középvállalkozásoknak építünk egyéni online értékesítő rendszereket, amik állandó felügyelet és utánkövetés nélkül szállítják az új ügyfeleket. 

Szolgáltatásaink

Hasonló postok

Kövess minket!

Iratkozz fel!

Iratkozz fel a legfrissebb hírekért!

A feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.